Nepál: Érkezés Kathmandu-ba

A harmadik napon érte el Ildi a mélypontot, miszerint:
- Soha többé nem akarok Ázsiába menni!
Oka: a helyi közlekedés.

Persze ez csak pillanatnyi kiborulás volt, Ildinél ezeket nem szabad komolyan venni. Amúgy is számítottam kultúrális sokkra, próbáltam rá előre készülni és Ildit is készíteni, de ugye erre nem lehet teljesen.
Amikor életében először ül be az ember egy harmadik világbeli (fujj, de csúnya kifejezés) országban taxiba, és egy szakadt, 30 éves suzuki-maruti képzelt biztonságából (biztonsági öv nincs, vagy ha van, nem tudod bekötni, vagy ha mégis, akkor nem véd semmitől), a koszos ablakon keresztül bámulja egy tömegnyoromos, zajos, kaotikus, fejletlen (bocsánat, pol-korrekten: fejlődő) ország városának érthetetlen és követhetetlen közlekedését és hétköznapi életét - az nem adható át szavakban. A kevésbé edzett nyugati emberek ki sem mernek szállni a taxiból.

Ugyanis amikor kiszállsz, szabad prédának érzed magad a helyi közlekedés  dzsungelében, ahol gyalogosként te vagy a tápláléklánc alja. Sőt, külföldi gyalogosként még annál is lejjebb. KRESZ ugye nincs, táblák nincsenek, közlekedési lámpák nincsenek. Csak egyetlen szabály van: "erősebb kutya b@szik", azaz mindig a nagyobbnak van elsőbbsége.

gyalogos < biciklis < robogós < triciklis és riksa < motor < kis autó és háromkerekű autó < autó < kisteherautó és terepjáró < teherautó < busz és kamion

Ez szigorúan így van, függetlenül attól, hogy ki milyen rangú úton van, ki vált sávot és ki nem, ki kanyarodik és ki nem. Villamos és egyebek nem bonyolítják a képletet, mert egyszerűen nem léteznek. Ahogy általánosságban tömegközlekedési eszközök sem nagyon. Nincs metró, nincs troli, nincs vonat. Helyi járatú kisbuszok vannak többnyire, teljesen rendszertelenül, menetrend nélkül, ahol a menetjegyre is alkudni lehet a buszra felszálláskor.

Na de vissza a dzsungel témára. Valóban többször majdnem elütöttek (vagy legalábbis így éreztük), mivel elvárták, hogy mindig, minden körülmények között térjünk ki előlük. Néha ez sem volt elég, egy-egy biciklis vagy motoros rád is húzta a kormányt, mert épp ott volt kicsivel kevesebb kátyú az úton, ahol mi álltunk. Nem számít, hogy mi már ott állunk, ugorjunk félre, ő arra akar menni. Mert az utak ugye borzasztó rosszak, még gyalogosan is, nem hogy motorral vagy autóval.
Úgyhogy a tanulság: mindig az út legrosszabb oldalán kell menni, ott van a legjobb esélyed arra, hogy talán nem ütnek el.

Az alábbi kép jól illusztrálja: autós, buszos, triciklis, motoros, biciklis és gyalogos minden irányba, mind egyszerre akar menni.

A közlekedés csak egy dolog a sok közül, ami a kultúr-sokk hatásával éri az embert. Ott van még a helyi higiénia például, ami hozza a délkelet-ázsiai átlagot: koszos minden, elkaphatsz mindenféle betegséget. Persze a rizikó jelentősen csökken, ha ezzel tisztában van az ember, pl. mi is minden ajánlott oltást beadattunk utazás előtt, nem ittunk semmilyen vizet a városban, csak palackozottat (azt is kizárólag úgy, hogy bontatlan kupakkal vettük át), ésatöbbi. Így teljesen viselhető és viszonylag biztonságos a dolog, szerencsésen mi sem szedtünk össze semmit a 3 hét alatt.
Attól még marad persze az érzelmi faktor. Mivel már voltam pár ilyen országban Ázsiában és Afrikában is, nem nagyon vettem fel a dolgot, de Ildi először volt Európán kívül (így eddig csak civilizált külföldön volt), ráadásul az én standard-om alapján kissé tisztaságmániás is, ez is megviselte. :)
Meglepően gyorsan túltette rajta magát egyébként, 1-2 nap elég volt hozzá, hogy elfogadja, itt ez a higiéniai szint és kész, úgysem tud vele mit kezdeni, max. az otthonról hozott higi-kendőt választani a helyi fürdőszoba helyett.

A kultúr-sokk része még természetesen a helyi emberek "másképp-viselkedése", amit nem tudok leírni pár mondatban. Pár példa azért, hogy értsétek:

• Akárcsak Indiában és még számos régióbeli országban, Nepálban is sok ember él kis helyen. Ez azt jelenti, hogy a populáció-sűrűség miatt kevés az emberre jutó hely... és ez nem csak a lakóingatlanokra vonatkozik. A nyakadon lógnak a buszon és a boltban, sorbanálláskor a mögötted álló hozzád dörgölőzik (mindenféle zaklatás vagy sértés nélkül), idegen emberek egymásra dőlve alszanak egy várakozóban, stb. Viccen kívül, valóban saját szemünkkel láttunk példát arra, hogy egy férfi simán rádől egy másik, idegen férfi vállára alvás közben, miközben a reptéren várakoznak órákig. És a másik férfi nem szól egy szót sem - ez normális.
• Ebből következik a következő pont: eszméletlenül toleránsak az emberek egymással szemben. Ha nem lennének azok egy ilyen sűrűn lakott helyen, minden nap veszekednének. Senki nem kapja fel a vizet azért, hogy valaki rálép a lábára a buszon, mert ő is rálép máséra. Ez az alap. Senki nem kapja fel a vizet, amikor össze-vissza dudál és vezet mellette valaki a forgalomban, mert ő is, mindenki azt csinálja. És elengedi. Az európai ember azonban nem ehhez van szokva, és hamar fel tudja kapni a vizet, vagy megsértődik, vagy megijed, vérmérsékletétől függően. A helyiek pedig nem értik, hogy miért nézel rá csúnyán, amikor meglökött az utcán, vagy csak - szerinted - túl közel áll hozzád és a nyakadba liheg pár centiről.
• A szegénység más méreteket ölt. Te ugye ahhoz vagy szokva, hogy látsz hajléktalanokat az aluljáróban, esetleg csóró falvakat Kelet-Magyarországon. Nepálban és a régióban kb. az az átlag-ember. Kb. olyan körülmények között él az átlag, mint nálunk a legszegényebb falvakban, vagy az aluljáróban. Akinek van egy 20 éves motorja vagy egy kecskéje, az már tehetős embernek számít. Ezt látni élőben azért egyeseknek ijesztő.
• Ebből következik egy másik pont: ahol külföldiek vannak, ott mindent el akarnak adni neked, hogy pénzhez jussanak. Fontos különbség az európai mentalitáshoz képest, hogy nem igazán koldulnak. Szinte sosem úgy jöttek oda, hogy "adj pár rúpiát, csak úgy, mert szegény vagyok", hanem azzal, hogy "van már hegyivezetőd? tudok egy jót!", vagy "nem akarsz menni egy körútra? megszervezem!", vagy "nem akar venni sapka, sál? esetleg kabát, bakancs, asztalterítő, porcelánelefánt, mangó vagy rizsfőző edény?". Na és ezekből kb. percenként kapsz egy megközelítést, amikor az utcán sétálsz, úgyhogy nagyon türelmesnek kell lenni.
• Mindenre alkudozni kell, mint az araboknál. Aki a fix árakhoz van szokva, és még sosem volt piacon, hogy hozzá legyen szokva, annak ez is új lehet. Az alkudozásnak pedig megvan a maga módja, nem úgy megy ám, hogy ő mond egy árat, te mondod a felét, és megálltok félúton 20 másodperc után. Ez általában egy több perces beszélgetés, még ha nem is annyira szociális játék, mint az arab kultúrában.
• +1 a végére: a turházás. :) Te ugye kifújod az orrod, ha tele van... ők szívnak és köpnek helyette. Erre te azt mondanád, hogy bunkók. Ők rád mondják. Az ok egyszerű: az ő kultúrájukban gusztustalannak tartják, ha valaki kifújja az orrát egy textilbe vagy papírba, aztán zsebre rakja a saját taknyát. Mintha becsomagolnád a saját ürüléked, és zsebre raknád. Azt viszont nem tartják gusztustalannak, ha valaki turházik és az utcán köpköd, nekik az a természetes módja a takonytól való szabadulásnak. (Egyébként beltérben, épületben soha nem csinálják, csak utcán vagy természetben. Ha épületben vannak, elsétálnak az első vécéig vagy szemetesig, és abba köpnek.)

A továbbiakban beszéljenek a képek.

Kilátás az ablakunkból az alattunk lévő utcára: ruhákat szárítanak a helyiek.

Itt pedig mossák... és fürdenek. Csatorna-vízben.

A monszun szezon végéből is kaptunk.

Egy tipikus utca Thamel-ben: színes, szűk, zsúfolt.

És egy tipikus villanyoszlop. Nem szívesen lennék villanyszerelő Nepálban.

A kábelek néhol fejmagasságig lelógtak, hajolgatnom kellett egy-egy helyen. Talán nem csoda, hogy az áramszünetek mindennaposak Kathmandu-ban.

Egy másik utca Thamel-ben. Itt nem csak motorosok, autósok is közlekednek, úgyhogy kihívás a gyalogosok számára.

A Bishnumati-folyó, mely átszeli a várost, ...

... partján gyerekek játszanak a szeméthalom közepén (bal oldal), de megférnek a házi disznók is (jobb oldal)

Iskolába mennek a gyerekek.

Látkép.

Érdekesség a végére: a nepáli abc 9-ese az arab 1-es, azaz a képen egy 1000 rúpiás látható, melynek egyik felén egy elefánt, ...

... másik felén az Everest képe látható.

Na ennyit mára a kultúrális különbségekről. :) Arról, hogy milyen Kathmandu, mint város, a következő posztokban olvashattok majd.